Kreatív írás képzések könnyed és szelíd módszerrel

Címke: kézirat

Tördelési kisokos, lelkes amatőröknek

Megjegyzés ON: sokszor alakult már úgy életem során, hogy akaratomon kívül szakembereket döngöltem bele a sárba – illetve, hogy ők úgy érezték, ezt teszem velük. Azért, mert azt mondom, hogy egészen speciális feladatokat meg lehet oldani olcsón, saját kezűleg. Arra kérnék mindenkit, aki valaha is sértve érzi/érezte szakmai önérzetét azért, mert én a kezdő íróknak azt javaslom, hogy ha nincs pénzük szakembert megbízni, akkor próbálkozzanak meg a saját kivitelezéssel, az leginkább ne érezze önmagát sértve, mert igyekszem soha nem valami ELLEN, hanem valami/valaki ÉRDEKÉBEN tanácsokat, ötleteket, tippeket adni. Ha valaki ezt magára nézve sértőnek érzi, akkor a hiba az ő készülékében van. Megjegyzés OFF

Nem vagyok tördelőszerkesztő szakember, sosem kaptam ilyen képzést, és nem tudok a fattyúsorokról sem semmit – a nevük hangzatos, az tény -, de tördeltem már könyvet, magazint, iskolaújságot, és lehet, hogy tördelőszerkesztők visítva menekültek ki a világból a látványtól, ellenben az Olvasók semmilyen hibát nem vettek/vesznek észre.

Egy kezdő író debütáló írásművének megjelenése előtt általában létfontosságú kérdés, hogy mi mennyibe kerül…

  • Megírni nem olcsó, ezt tudjuk, hiszen hetek-hónapok munkája fekszik a könyv kéziratában, ez igen is pénzbe kerül, mert könnyedén forintosítható az írással eltöltött munkaórák, a kutatással, tervezéssel töltött munkaórák számát figyelembe véve.
  • A lektorálás, javítás, készre dolgozás sem rövid időszak, van, hogy több embert is be kell vonnunk ebbe a tevékenységbe, hetek telnek el, mire elkezd véglegessé válni a kézirat, ha megint csak a munkaórát vesszük alapul, iszonyú összeget tudnak kikerekedni. (Meg a szemünk is az összeg láttán.)
  • A tördelés szakmunka, de tegyük szívünkre a kezünket: reneszánszát éli a DIY, avagy a Do It Yourself! – Csináld magad! – mozgalom. Ha bútort, ékszert, tortát, játszóteret lehet csinálni saját kezűleg, akkor bizony tördelni is lehet/szabad/érdemes megpróbálni! Meg kell-e tanulni valamennyire ezt a szakmát, ha csinálni akarjuk? Igen, mint bármit, ha bele akarunk kezdeni. Mivel a tördelés elég drága is ráadásul, illetve a tördelőszerkesztők sem egyformák – van, aki konkrétan hibát tesz a kéziratba, természetesen nem szándékosan -, akkor érdemes egy picit kiképezni magunkat ebben, és megpróbálkozni vele saját berkeinkben. Feltéve: ha nem vagyunk digitális analfabéták. Aki még a szövegszerkesztőtől is fél, az ne fogjon bele, mert csak kínlódni fog!
  • A könyv digitális előállítása INGYENES. Soha ne fizess azért, mert valaki úgymond kiadja az elektronikus könyvedet. Sem tördelőszerkesztői, sem nyomdai előképzettség nem kell. Illetve lehet bármire százezreket költeni, de felesleges, mert ATTÓL NEM LESZ TÖBB OLVASÓD!
  • A könyv nyomtatása – és szerintem a borító tervezése, a grafikai munka ezen része – megkerülhetetlen költség, ezt nyomdagép és grafikusi véna nélkül tényleg nem tudod megcsinálni, tehát erre áldozni kell, de mint már sokszor elmondtam, itt sem százezrekről beszélünk! (Darabszám függő természetesen.)

Szóval, most, hogy ezeket tisztáztuk, álljon itt néhány tördelési és tipográfiai alapvetés, és néhány típushiba, amibe akkor is bele tud szaladni az író, ha egyébként profi tördelővel dolgoztat.

#1. alapvetés – Talpas vs. talpatlan

Az interneten talpatlan betűtípust használunk, nyomtatott formátumban viszont talpast. A legelterjedtebb talpatlan betűtípusok:

Calibri,

Arial,

Tahoma,

Verdana.

A leggyakrabban használt talpas betűtípus:

Times New Roman,

Book Antiqua,

Georgia.

Mit jelent az, hogy talpas a betűtípus? Azt jelenti, hogy a betűk alján kis kiszélesedés van, mintha pici talpakon “állnának a papíron”.

Nehezíti az olvasást, és rontja az olvasásélményt az, ha nyomtatott könyvbe talpatlan betűt teszünk a szövegtörzsbe, tehát a nettó tartalomba, a fő szövegbe.

Ez a megállapítás és javaslat fordítva is igaz: Interneten talpatlan betűtípust használunk, mert interneten nagyon megnehezíti az olvasást az, ha talpa van a betűknek. A nyomtatott könyvben egyféle támpontot ad a tekintetünknek a talp a betű alján, de a neten ez ellenkező hatást ér el: zavarja a szöveg értelmezését, mert úgy ha a talpas betű a neten, mintha alá lenne húzva a szöveg.

És ez rossz. Szakemberek mondják ezt, ha nekem nem hiszel, nézz körül más oldalakon is ez ügyben :).

E-könyv specialitás:  a digitális könyvolvasókra készített formátumokban is a talpas betűtípus a helyes választás alapvetően, de természetesen majd az Olvasó olyat állít be magának, amilyet szeretne (meg amilyet az olvasója enged).

#2. alapvetés – Betűméret

Főleg szakértői könyveknél látom azt, hogy akkora ló betűkkel vannak szedve – ráadásul talpatlan betűkkel, ójaj! -, ami nyilvánvalóan semmi mást nem szolgál, csak a dupla oldalszámot.

Az alapvető betűméretet úgy tudod megnézni, hogy beállítod például egy új dokumentumban egy bekezdésnyi szövegen a Times New Roman betűtípust 12-es mérettel, majd kinyomtatod, és megnézed, hogy szerinted az eléggé olvasható-e. Összevetheted ezt a nyomtatott pár sort egy nem tavaly készült könyv belső oldalaival, hanem mondjuk egy Rejtő Jenő, vagy egy Leslie L. Lawrence könyvvel. Ha hasonlatos azokkal, vagy icipicit nagyobb a betű, akkor jó nyomon jársz.

Ennél nagyobb betűméretet csak akkor válassz, ha éppen olvasni tanuló gyerekeknek írsz könyvet – erre nagyon jó új példám Fedor Ica nemrégiben megjelent Gomboszi című könyve -, vagy ha hatvanon felülieknek. Ha a célcsoportod leginkább a 16-59 éves korosztály, akkor maradj az alap betűtípusnál.

E-könyv specialitás: ugyanez a betűméret és betűtípus beállítás maradhat e-könyv formátumra is, majd az Olvasó beállítja magának a nagyobb vagy kisebb betűméretet, ahogy kedve tartja.

#3. alapvetés – Címek, címsorok

A címeknek és címsoroknak jól el kell különülniük a törzsszövegtől. A cím, vagy címsor eltérhet betűtípusban is, méretben meg pláne! A cím az általában a fejezetek elején van, a címsor pedig főleg a szövegben jelöl alfejezeteket, epizódokat, stb. (Csak, hogy egy nyelvet beszéljünk.)

Általában mindig a cím a legnagyobb betűméretű, aztán jön a sorban a címsor, majd az alap méret a törzsszöveg, és ennél kisebb lehet esetleg a lábrészben, megjegyzésként szereplő szöveg mérete.

Az, hogy a címet, címsort középre rendezed-e, vagy balra, vagy jobbra, az a te egyéni döntésed, de általánosságban kijelenthető, hogy a cím a legjobban középen működik, a címsorok pedig a legjobban balra zárva működnek.

E-könyv specialitás: ugyanez vonatkozik az e-könyvekre is.

#4. alapvetés – Szövegtagolás

A szöveget tagolni KELL, de csak ésszel! Az ömlesztett, egymásba folyó sorok csak a fanatikus olvasók számára jelentenek külön örömet olvasás közben, a többség számára viszont a kicsit szellősebb, néha egész sorokat kihagyó tördelés a leginkább olvasható. Ez az idők során csak lazulni tud majd, mert a netes tördelési megoldások miatt egyre inkább hozzászokunk a szellősséghez, az egy tömbben szereplő szövegtől pedig egyre inkább borzadni fogunk akkor is, ha azokban vannak a legjobb részek elrejtve :).

E-könyv specialitás: dettó ugyanez, néha nyomj entert :).

#5. alapvetés – A kötőjel nem egyenlő a gondolatjellel

Tördeléshez kicsit is értők örök vesszőparipája, hogy a kötőjelet nem illik összetéveszteni a gondolatjellel, ugyanakkor azt is olvastam, hogy a gondolatjelet más néven nagykötőjelnek is nevezik. Mivel, hogy a gondolatjel kb. kétszer olyan hosszú vonal, mint a kötőjel. A gondolatjel gondolatközlést jelez előre, a kötőjel meg összeköti, teszem azt a kötőjellel összekötött szavakat. (Micsoda vaslogikám van, érzed? :)). Természetesen ennél jóval összetettebb és színesebb a dolog.

De lássuk a különbséget:

Kötőjel –

Gondolatjel –

gondolatjel - kötőjel

Részletesen innen informálódhatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyk%C3%B6t%C5%91jel

Hogyan hívjuk elő a gondolatjelet kötőjel helyett?

Minden szövegszerkesztőben más módon, de én sosem tudom megjegyezni, ezért azt szoktam csinálni, hogy beírom a keresőbe, hogy gondolatjel, kijön első találatnak a fenti link, és onnan átmásolom a  szövegbe.
Egyébként pedig többnyire kötőjelet használok, remélem a tördelők nem vetnek a mókusok elé ez miatt.

Ugyanis, egyetlen szövegszerkesztőben kb. 100 féle betűtípus van, és az egyikben a gondolatjel pont akkora, mint a másikban a kötőjel… Kifejezetten vájt szeműek veszik csak észre az anomáliát – pl. kezdő írók, akik rendszeresen küzdenek a gondolatjel előcsalogatásával. (Ebbe a mondatba is gondolatjel kellett volna!)

Vegyél elő egy régi könyvet, olvass bele a párbeszédekbe: a gondolatok előtt olykor akkora gondolatjel van, hogy már kifejezetten zavaró.

Nézzen ki jól, legyen értelmezhető például a párbeszédeknél, hogy azok párbeszédek, és ennyi kezdésnek elég. (Igen, akkor is azt mondom, ha most száz tördelőszerkesztő néz rám csúnyán.)

E-könyv specialitás: ugyanez vonatkozik e-könyvekre is.

Külön megjegyzés: ez a magyar piacra vonatkozik, vannak piacok, ahol pl. a párbeszédet nem jelölik gondolatjellel!

Típushibák, amik még profi keze közül is ki tudnak kerülni

Anélkül, hogy nagyon mélyen belemennék a hibák taglalásába, álljon itt egy lista, mik szoktak előfordulni tipikusan.

  • Túl sok dőlt betűs szöveg. – Hogy mi a túl sok? Az, ha minden oldalon van több sornyi ilyen szöveg. (Dőlt, vagy más néven Italian.)

 

  • Túl sok vastagított szöveg oldalanként. (Félkövér, vagy más néven bold.)

 

  • (Túl sok zárójel. Ez ugyan alapvetően az író szándéka, de a zárójeles gondolatokat érdemes beleszőni a szövegbe nem zárójelesként, és minden nem szükséges zárójelet ki lehet iktatni.)

 

  • Túl szellős   szöveg. Profi tördelők be tudják állítani a betűk egymástól való távolságát, egy Wordben, vagy OpenOffice-ban erre nincs lehetőség.

 

  • Túl nagy sortávolság. Az 1,15 lehet egy alap sortávolság felnőtt Olvasók számára, illetve indokolt esetben az 1.5-ös, de ne ordítson már a könyvről, hogy az oldalszámot akartuk monumentálisabbá tenni!

 

  • Zsúfolt a könyv eleje. A könyv elején hagyj helyet a dedikálásnak, mert bár feleslegesnek tűnik két olyan oldal, ahol csak a neved és a könyv címe van, de hidd el, praktikus! Ezek után természetesen azonnal jöhet a lényegi tartalom, mellébeszélések nélkül. A tartalomjegyzék nyugodtan kerülhet a könyv végére!

 

  • A szakaszok, bekezdések között több sornyi üres rész. Egyértelműen a duzzasztás a célja, először még nem feltűnő, de a huszadiknál már morcos lesz az Olvasó.

Ha valamit kihagytam – amit akár gyakorló íróként, akár Olvasóként észrevettetek már máshol, másnál, vagy saját magatokon -, nyugodtan írjátok meg a hozzászólások között, frissítem vele a cikket!

Vidi Rita

Más értékesíti a könyved? – buktatók és a helyes szemlélet

Minden író álma az, hogy amikor készen van a kézirata, repülőrajttal robbanjon rá akár több kiadó is, és ő kedvére válogathasson a legjobb ajánlatok közül, majd a megjelenés után havonta csengessen a kassza a jogdíjaival, de vastagon ám!

Nos, ez az a pont, amikor bilibe kell lógatnunk a kezedet.

Mert ez a szituáció, hacsak nem te vagy Liptai Claudia, vagy Alföldi Róbert, nem nagyon fog előfordulni a következő 20 évben. (Sőt, ha ők is a semmiből írnának könyvet, nem megrendelésre eleve, akkor még nekik is kilincselniük kellene egy-két-sok kiadó ajtajánál…)

Felvilágosult íróink ekkor – a kissé biliszagú ébredés után – új álomba kezdenek:

–        Oké, megírom a könyvet és ki is adom. 50 vagy 100 darabonként nyomtattatom, ahogy a vevőszám alakul majd. De könyörgöm, ne nekem kelljen értékesíteni!

Hát olyan nagyon elvetemült vágy az, hogy valaki segítsen ELADNI?

Nem, a vágy egyáltalán nem elvetemült, sőt, egy jól működő könyvpiacon ez egy teljesen reális és valóságos elvárás lehetNE.
A magyar könyvpiac viszont „kissé” speciális, és amint egyre több országra van rálátásom, nagyon úgy tűnik, hogy ez a magyar könyvpiac egy egyedi hibridje a más országokban működő mechanizmusoknak. Egy eléggé rossz hibridje, de ha ismerjük, hogy mi hogyan megy ebben a világban, akkor tudatos munkával tudjuk korrigálni a hiányosságokat.

Író születik tréning Budapesten>>
Író születik tréning vidéki helyszín>>
Marketing- és Webszövegírás>>

A magyar könyvértékesítési piac hibái – kicsi és nagy szinten is ez működik:

 

masertekesit1.)    Bizományosi értékesítésre épül az egész – mikor annak idején számítástechnikai boltunk és szervizünk volt, ééérdekes módon sosem úgy értékesítettünk kiskereskedőként, hogy a végfelhasználónak való eladás UTÁN fizettünk a nagykernek vagy a gyártónak. Ezzel szemben a magyar könyvpiac úgy néz ki, hogy az, aki a végfelhasználónak adja el a terméket, az kizárólag bizományban hajlandó átvenni a könyvedet. Odaadsz 10-20 darabokat a kereskedőknek INGYEN – legyenek ezek akár egyéni boltok, vagy akár maga a Shopline -, és utána majd havonta elszámolnak, hogy mennyit adtak el, és számla ellenében elküldik neked a rád eső kb. 40%-ot. Természetesen, ha akciósan adták el a könyvedet, akkor annak a 40%-át. Ha semmit nem adtak el, akkor sorry, így jártál, talán majd következő hónapban.
Ez az egyáltalán nem követhető, és rémtörténetekkel tűzdelt megoldás viszont még mindig jobb, mint az a verzió, hogy nem te adod ki a könyvet, a kereskedő a kiadódnak fizet 40%­-ot a végfelhasználói árból, és ebből jutna neked párszáz forint könyvenként. Mert akkor neked kb. évente egyszer jutna párezer forintocska. A bizományosi értékesítés rákfenéje az, hogy ha nincs tétje a terméknek – nem fizet érte előre a kereskedő – akkor nincs motivációja arra, hogy el is adja! Ez főleg akkor van így, ha többezer terméke van ott bizományban. Most mit számít, hogy ott van még plusz egy könyv és új írótól? Kenyeret nem kér az a 10 darab, ami elpihen a raktárban, mindenki csendben van, nekünk meg bővült a portfóliónk, elmondhatjuk magunkról, hogy hú, de sok könyvet forgalmazunk. Közben meg nem is…

2.)    A bizományosi értékesítés nem lenne gond, ha motiváltak lennének az eladásra és a hagyományostól eltérő marketingre a kereskedők. – Nem akarok nekiállni ekézni az egész magyar gazdaságot, meg a vállalkozói szférát, de azt azért mindenki, akinek van erre rálátása, tudja, hogy nem egyszerű vállalkozni. Kisvállalkozni – könyvet írni, tanácsadóvá válni – egyszerű és olcsó (egyéni vállalkozással), de többtíz alkalmazottat eltartani, állandóan megújulni, ekkora vízfejű piacon érvényesülni nem könnyű, ezt sajnos, ha akarjuk, ha nem, alá kell írnunk. Az innovatív marketinggel sokszorosát kereshetnék a könyvkereskedők is, csak nem teszik. Ezáltal nem keresnek sem maguknak, sem neked annyi pénzt, amennyit megérdemelne ez a szakma.

3.)    A könyvesboltok nem pozícionálnak. – Minden könyvesboltnak MINDENKI a célcsoportja. Rémes! Alig akad olyan bolt, ahol specializálódnának egy-egy témakörre, de olyan meg főleg nincs, ahol specializálódnának egy-egy CÉLCSOPORTRA. Persze, tudják, hogy kik a vevőik, de eszük ágában sincs azt mondani, hogy
– oké, ez a nők boltja mostantól, mert a vevőink 98%-a nő. Szórjuk ki a pasiknak és gyerekeknek szóló könyveket, és beszéljünk csak a nőkhöz, hiszen értünk a nyelvükön, és így több pénzt fognak nálunk hagyni!
– Oké, ez meg a férfiaké legyen. Semmi rózsaszín, semmi lányregény, semmi puha téma, itt csak igazán tökös olvasóknak szolgáltatunk!
– Oké, ez a gyerekkönyveké, minden a gyerekekről szól, ha egy szülő igazán jó szülő akar lenni, akkor csak ide jöjjön!
– Ez a gasztronómiai könyveké.
– Ez a pszichológiai és szociológiai könyveké.
– Stb.
A kiadók szuperül pozícionálnak többnyire, de a kereskedők már ezt az elemi dolgot is elvétik. Mindenkinek el akarnak adni, ahelyett, hogy egy szűkebb rétegre koncentrálnának, és csak ehhez a szűk réteghez beszélnének. Ha egy hatalmas tömeghez beszélek, akkor a mondanivalóm sokkal nehezebben megy át, mint akkor, ha egy szűk csoporttal próbálok kontaktust teremteni, akiknek ismerem a gondolkodásmódját!
Tudtok ilyen vagány könyvesboltokat? Osszátok meg a hozzászólások között, megérdemlik a külön reklámot!

4.)    Ha veszteséges egy üzlet, akkor azt fizetik ki utoljára, aki a legnagyobb csendben van, ez pedig az író. – Amikor egy bolt már a gázszolgáltatónak meg az áramért is tartozik, akkor nem az írók-kiadók kifizetése lesz az elsődleges, és ebben nincs semmi rosszindulat, egyszerűen ez a túlélés záloga. Azt meg ne gondolja senki, hgoy húúúú, de baromi nagy extraprofit van a könyvkereskedésen! 60% az árrés, amiből el kell tartani egy csomó embert, fenn kell tartani a boltot. Tudod, már számoltuk, hogy ha te csinálsz mindent, akkor 100% a te árrésed. Azt gondolhatnánk, hogy óóó, hát lemondunk a 60%-ról azért, hogy semmit nem kell tennünk! De az eredmények is azzal lesznek összhangban, amit cselekszel: a semmi semmit szül.

5.)    Menj be, és nézd meg, hogyan bánnak a könyvekkel egy könyvesboltban – a pozícionálást természetesen ismerik a boltok – csak nem jól használják -, hiszen külön vannak szedve kupacokba a sikerkönyvek, a férfiaknak szóló könyvek, a sci-fik, a könnyed olvasmányok, az oktató könyvek, a tanácsadó könyvek, a gyerekkönyvek, stb. De kérdezd meg a boltban, hogy hány könyvük van, és aztán számold meg, hogy a kiemelt helyeken mennyinek jut hely! Több ezer könyvből kb. 50-60 kaphat kiemelt helyet, mert egyszerűen fizikálisan nem fér el több. Mi van a többivel? Ott lapulnak egymás mellett a polcokon, és semmi más nem látszik belőlük, csak a gerincük. Nincs plakát, nincs kiemelés, nincs hatalmas sárga-piros nyíl, ami a te könyvedre mutat. Egy porszem vagy a gépezetben. Na, itt érezheted először teljes valójában azt, hogy egyenértékű vagy J. K. Rowlinggal, E. L. James-szel, Rejtő Jenővel, és bárkivel, akinek a munkásságára eddig felnéztél. Végül is, ezért az érzésért már megéri beadni a könyvedet egy boltba ;).

Író születik tréning Budapesten>>
Író születik tréning vidéki helyszín>>
Marketing- és Webszövegírás>>

 

Most akkor egyáltalán ne forgalmazza senki más a könyvemet, csak én? – tehetnéd fel a kétségbeesett kérdést.

A válasz az arany középút:
Mindenki értékesítse, aki él és mozog!
Értékesítsd te magad!
Értékesítse a munkahelyén a barátnőd!
Értékesítsék más weboldalak!
Értékesítsék könyvesboltok!
Értékesítse maga a szentséges Shopline!
Mindenki, és bárki, aki el tudja adni a célközönségének!

Forogjon a Föld a te könyved körül!
De ezért neked tenned is kell!
Mert más nem fog, azt garantálom…

Házi feladat drágaságaim!
Üres lapot és tollat elővenni, és felírni egy 30 tételből álló listát, aminek ez a címe:

Hol fogják értékesíteni a könyvemet?

A listán konkrét weboldalak és helyek legyenek! Ha legalább 30 helyen elérhető a könyved, és az értékesítési terved úgy néz ki, hogy az eladások legalább 50%-át te hozod, akkor nem fog baj érni, és nemcsak elismert, olvasóhoz könnyen eljutó író leszel, hanem még vagyonos is.

Vidi Rita

 

Hogyan adjuk el a könyvünket? Könyvmarketing

Checklista, hogy el is tudd adni a könyvedet!

Ezek az értékesítési és marketing ismeretek és megoldások szükségesek ahhoz, hogy nagy arányban eljuss a potenciális olvasóidhoz:

1.)    Kézirat valamilyen nem elhanyagolhatónak tekinthető készültségi állapotban. A vázlat még nem elég, de 3-4 fejezet, plusz egy jó vázlat már jó kiindulási alap.

2.)    Tudnod kell azt, hogy egyáltalán kik a potenciális olvasóid! Kiknek írod a könyvet? Kiknek szól? Kik fogják a leginkább hasznosnak, szórakoztatónak, üdítőnek, homlokracsapósnak találni? Kik nem fogják szeretni? (Ők nem a célcsoportod.)

3.)    Hol lehet az INTERNETEN elérni a célcsoportodat? Meg kell találnod azokat a helyeket, ahol a célcsoportod az idejét tölti. Tipp: facebook.

Író születik tréning Budapesten>>
Író születik tréning vidéki helyszín>>
Marketing- és Webszövegírás>>

4.)    Gyűjts minél több Facebook ismerőst, és Twitter követőt. Hogy ettől ver a víz? Sajnálom, enélkül nem fog menni. A Facebookon 5000 ismerősöd lehet, a Google+-on számtalan. Melyik a legjobb? Mindegyik!

5.)    Nagyon gyorsan kezdd el kigondolni az írói imázsodat, és ezt alapozd is meg azzal, hogy a Facebookon, Twitteren, Google+-on megjelensz fotókkal, írásokkal úgy, mint író. De nem akármilyen, tizenkettő egy tucat író, hanem egyedi és megismételhetetlen író! (Erről később lesz még szó!)

6.)    Legyen saját weboldalad, vagy blogod, amin rendszeresen megoszthatod a készülő könyv fázisait! Ha már készen van a kézirat, akkor is tehetsz úgy, mintha most készülne, és részleteket közölhetsz belőle időről-időre! (Weboldal éves díja kb. 15ezer forint, blogok éves díja kb. ingyenes, de nem te üzemelteted, és láttunk már olyat, hogy egyszercsak eltűntek blogok a nagy semmiben, mert az ingyenes szolgáltató úgy látta jónak.)

7.)    Rendszeresen faggasd az olvasóidat a véleményükről! De vigyázat, a lényeg nem az, hogy az olvasók felvetéseire reagálva átírd a könyved, hanem az a lényeg, hogy BEVONÓDJANAK, veled együtt gondolkodjanak, várják a folytatást!

8.)    Fizess elő egy hírlevélküldő szoftverre már akkor, amikor elindítod a saját weboldaladat, és kezdd el gyűjteni a látogató-olvasók email címét és keresztnevét. Így, amikor új részletet teszel fel az oldalra a könyvből, akkor kiküldesz egy emailt az eseményről, benne a linkkel, és tádám, özönlenek a látogatók. Így általad irányítottá teheted a kommunikációt, ahelyett, hogy az olvasók kénye-kedve szerint alakuljon a látogatottság. A feliratkozásért cserében ígérd meg nekik, hogy ők lesznek elsőként értesítve az új részekről, és amikor készen lesz az egész, akkor még sorsolhatsz is köztük.

9.)    Ha készen van a kézirat – mint mondtam, már eleve kész kéziratnál is érdemes bevetni a hétről-hétre új részletek megosztását, mert ez a figyelemfokozás egyik legjobb trükkje -, akkor add el elektronikus formában! Pdf. epub, mobi jöhetnek számításba, ami kizárt az a .doc, vagy bármilyen szerkeszthető verzió! Az elektronikus verzió eladásaiból finanszírozhatod a papír alapú kiadást. Az elektronikus kiadású könyved ára maradjon 2000,- forint alatt!

10.) Kezdd el szervezni a papír alapú kiadást, szerezz tördelőt (akár egy ismerős formájában), vagy ha van hozzá affinitásod, tördeld nyomdakészre te magad (ha nem tudod, mi a teendőd a nyomdai előkészületeknél, iratkozz fel a konyvmuhely.hu hírlevelére, mindenről kitanítanak az online tréningjükön, ami teljesen ingyenes!) Tervezd meg, hány darabot fogsz első körben készíttetni. Amikor ez az első adag elkezd nagyon fogyni, akkor utánnyomással készítik el a következő adagot. Így nem áll a pénzed ezer darab könyvben, ami egy önfinanszírozó írónál nagyon fontos! A nyomtatott könyv ára legyen kb. 3500 forint – a tartalmának egyenesen arányosnak kell lennie ezzel az árral! – mert így biztosan nem lesz veszteséges!

11.) Amikor már látható, hogy mikorra fogod kezedben tartani a könyvet, kezdd el kampányolni a megjelenés időpontját, és a megvásárolhatóság lehetőségét! Hogy hogyan? Facebookon, Twitteren, Google+-on, saját honlapodon, hírlevélben, ismerősök oldalán, blogján (velük egyetértésben természetesen).

12.) Mire megvásárolható állapotba kerül a könyv, addigra készen kell állnia a megrendelő oldalnak. Ehhez is szükséges lesz a hírlevélküldő rendszer azon tudása, amely a megrendelés után automatikusan tudja küldeni az információt a megrendelőnek a fizetési lehetőségekről. Ne álmodj arról, hogy majd telefonon rendelnek, meg, hogy majd te egyenként levelezgetsz, meg, hogy majd emailben jelzik a rendelési szándékukat! Megrendelő űrlapra van szükséged, előtte pedig egy jó kis sales oldalra, ami eladja a könyvedet! (Lásd Marketing- és Webszövegírás Tréning>> )

13.) Előre kérd el a pénzt, és csak utána postázd a könyvet! Ez teljesen legális Magyarországon, csak előre tájékoztatni kell a vevőt arról, hogy ezek a játékszabályok nálad.

14.) Adj bónuszt a könyv mellé, ami letölthető. A fizetés után azonnal megkaphatják a bónusz ajándékot, így még izgatottabban fogják várni a postást a könyveddel! A bónusz legyen értékes (pl. egy munkafüzet, egy nem rövid hanganyag, egy hasznos videó, egy kupon valami más termékhez /vagy valaki más termékéhez/, stb.)

15.)  A szállítási vagy postaköltséget ne vállald be, legalább egy részét fizettesd ki a vevővel. Ezt tavaly még nem így tanácsoltam volna, de idén, hála a postai áraknak már nem tudom nyugodt szívvel azt mondani, hogy légy nagyvonalú. Légy idén kissé anyagias, ne vigye el az összes vagyonodat a szállítási költség!

16.) Innentől kezdve kampányolj folyamatosan, minden fórumon, amin csak tudsz. Minden nap dolgozz azon, hogy egyre több feliratkozód legyen, mert nekik lesz a legkönnyebb írni! Szerezz viszonteladókat, de vigyázz a bizományosi értékesítéssel (Magyarországon erre épül a könyvpiac, nem véletlenül akar összedőlni minden évben…)!

17.) Kezdj el dolgozni a következő könyveden, és amikor megvan 3-4 fejezet, akkor kezdd elölről a folyamatot!

Nyugalom, ez a lista csak kezdőként tűnik túl hosszúnak,  bonyolultnak, és drágának.
Mire a végére érsz a legelső könyveddel, már profi kiadónak és értékesítőnek is vallhatod majd magadat, akit soha többé nem aggaszt ez a kérdés: De hát hogyan adjuk el a könyvünket?

Kreatív munkát kívánok!
Vidi Rita
Író születik tréning Budapesten>>
Író születik tréning vidéki helyszín>>
Marketing- és Webszövegírás>>

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén