A kritika szavunk, a görög κριτικ – ítélni szóból ered.
Lehet szépíteni, hogy létezik konstruktív kritika, meg segítő kritika, de sajnálattal kell közölnöm, hogy ezt az oktatásban próbálták meg először veled elhitetni, hogy aztán minden fenntartás nélkül elfogadd mások ítéletét, és felnőtt korodra rabszolga lehess.
Pedig hát mindannyian tudjuk, hogy „ki mint él, úgy ítél”, illetve azt is tudjuk – de fiatalabb korunkban legalábbis sejtjük -, hogy „ami belül, az kívül”, tehát a kritika jóformán kizárólag a KRITIZÁLÓT tükrözi – vagy képezi le -, és nem a kritika tárgyát.
Ha belegondolunk, ebből kifolyólag a kritika majdhogynem felesleges dolog, kizárólag akkor van rá szükség, ha információra éhes tömegek várják a valamivel szemben kritikus véleményvezér VÉLEMÉNYÉT. (Mint pl. Schobert Norbi esetében a kövérségről alkotott véleményét, Szendi Gábor esetében a pszichiátriáról alkotott véleményét, stb.)
A kritika pusztítja a kreativitást.
A kreativitás az állandó próbálkozás művészete. A mindig megpróbálásé. Hihetetlenül drága, és fontos kincsünk. Ha valaki kritizál téged, akkor ezt a kincsedet lopja meg.
A kritika leszoktat arról, hogy próbálkozz. Ezzel közvetlenül irtja a kreativitást, természetesen akkor, ha a próbálkozó szembesül is a kritikával. Nem véletlen, hogy neves alkotók senki számára nem engednek bepillantást a készülő művűkbe, mert tudják, hogy nemcsak az alkotókedvük menne el, ha valaki „építő” kritikát engedne meg magának, hanem az életkedvük is…
Most akkor mit lehet tenni? Soha többé ne kritizáljunk, és soha többé ne hagyjuk, hogy bennünket kritizáljanak?
Így van!
A kreativitást magas szinten megélők kizárják a kritikákat. Lehet, hogy öntudatlanul, lehet, hogy csak így hozzák a véletlenek, de nem jutnak el hozzájuk mások ítéletei. Helyes!
Míg azok, akik elvárják a kritikákat, sőt, szeretik a kritikákat, ők egyrészt maguk is kritizálnak másokat – keresik a hibáikat -, másrészt pedig nem kreatívak, és sosem lesznek azok, míg le nem szoknak az ítélkezésről.
A kritika nem vélemény.
A kritika ítélet.
De még ha elfogadjuk is, hogy vélemény, akkor is érdemes ismernünk azt a kissé vulgáris mondást, mely szerint „a vélemény olyan, mint a s…lyuk, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a máséra”.
Akkor honnan fogjuk tudni, hogy az, amit csinálunk, az jó?
Egyrészt onnan, hogy – bár ezt is sikeresen kiölik az emberből, de talán még nem veszett ki véglegesen -, van egy alapvető igényességi szint, ami mindig jellemző arra, amit csinálsz. Egy – az átlaghoz képest mindenképp – eléggé magas igényességi szint, ami nálad viszont alapvető szint. Tehát bármit is csinálsz, bármibe is kezdesz, onnan indulsz. A férjem azt szokta mondani, hogy „vagy maximális erőbedobással érdemes csinálni, vagy sehogy”. Ha így állsz hozzá mindenhez, rossz nem tud belőle kisülni!
Ugyanakkor fogod tudni onnan is, hogy jót és jól csinálsz, hogy:
– elismerik a munkádat azok, akik találkoznak vele,
– ámulnak és bámulnak,
– irigykednek rád, hogy mikre vagy képes,
– tanácsot kérnek tőled, hogy ha hasonló dolgokat akarnak csinálni, akkor hogyan kezdjenek bele,
– titokban utánoznak téged és a munkáidat,
– „lopják” a cuccaidat (pl. az írásaidat ingyenesen letölthetővé teszik, képeidet digitalizálják, stb.),
– ismerősök és ismeretlenek rendszeresen felkérnek, hogy csinálj nekik is olyat, vagy azt.
Akkor többé soha?
Azt már sokszor megtanultam a saját bőrömön, hogy soha ne mondd azt, hogy soha, ezért azt mondom inkább, hogy igyekezz a minimálisra csökkenteni a másoknak „nyújtott” kritikáidat, és igyekezz nulla felé tendáltatni a feléd érkező kritikák számát (pattintsd vissza a feladónak, szólj rá a kritizálóra, hogy fejezze be, hagyd ott az illetőt, stb.)
De egy valamit tényleg tilos, és soha, és semmilyen szín alatt ne csináld:
SOHA NE KRITIZÁLJ GYEREKET és/vagy GYEREK MUNKÁJÁT!
Hogy akkor hogyan lehet mégis valakit a jó irányba terelni és ott is tartani? Jövő kedden erről lesz majd szó.
Addig is, kreatív hetet!
14 napos kreativitásfejlesztő online tanfolyam INGYEN>>
Szerintem kezdd el még ma 🙂