Mióta a poroszos oktatás teret nyert a világban, azóta bizonyosan tudjuk, hogy akár még bal agyféltekével is lehet tanulni. De az, aki már túlvan az iskolapad koptatásán, nagyon pontosan tudja azt is, hogy emlékezni nem olyan tananyagokra szoktunk, amiket be kellett bifláznunk – pl. évszámok -, és nem is olyanokra, amikben csak számok és betűkódok alapján kellett volna valamit dekódolni – két ismeretlenes egyenleg megoldó-képletének használata -, hanem olyan iskolai élményeink jönnek elő, amiknek érzelmi töltete volt.
Például, mikor lebőgtünk egy fontos felelésnél.
Vagy, mikor Pisti rajzszöget tett Gyuri székére, és az egész osztály lélegzetvisszafojtva várta a következményeket.
Vagy, mikor az aktuális legnagyobb szerelmünk tarkóját csodáltuk heteken át, mert előttünk ült a padban…
Hogy mit tanultunk akkoriban? Senki nem emlékszik már. Mert akkor is teret nyert a jobb agyfélteke a ballal szemben.
Az a gond a bal agyféltekés tanulással, hogy igencsak korlátos. Oktatástudósok százai vitatkoznak arról, hogy mennyire fontos a tanulásban a motiváltság, de az ügyben teljes tévúton vannak, hogy mi fogja beindítani a szükséges motivációt. Mert ugyan sok minden beindítja, de csak kevés iskolában járnak a jó nyomon.
A bal agyfélteke nagyon okos, de végesek a határai. Ő maga azt gondolja magáról, hogy a világban egy kis porszem, egy kis fogaskerék, és folyamatosan azon dolgozik, hogy ennek a szerepnek megfeleljen.
Ezzel szemben a jobb agyfélteke úgy vélekedik a világról, hogy a világ Ő MAGA. Ebből kifolyólag korlátai nincsenek, végtelen mennyiségű – és igen sokféle minőségű – információt képes befogadni.
Csakhogy, a jobb agyfélteke, kis kivételektől eltekintve, pont az iskolában való időeltöltés idején alszik. Mert ott erőltetve van a bal agyfélteke dominanciája, és azzal bizony a jobb nem szállhat harcba. Vagyis de: szünetekben.
Miért mosolyognak többet a gyerekek szünetben? Nemcsak az időleges szabadság miatt, és nemcsak azért, mert órán rájuk szólnak, hogy „ne vigyorogj, nem cirkuszban vagy”, hanem azért, mert a bal agyfélteke olyannyira fáradt már az óra végére, hogy egy kisiskolás esetében – de még ifjoncoknál is igen gyakori ez – óhatatlanul is lekapcsol, teljes teret engedve a jobb agyféltekének.
Ráadásul, mikor a gyerekek kiszabadulnak a teremből, a térbeli tájékozódás is erőteljesen bekapcsol, vele együtt ismét csak a jobb agyfélteke jut feladathoz és lehetőséghez. Tehát, akinek a bal agyféltekéje bírta volna még az iramot, szerencsére ő is átkapcsol jobbos állapotba – ha nem így lenne, akkor a következő órán teljesen kifeküdne csóri bal agyfélteke…
Tehát egyetlen jó dolog van az átlagos iskolákban, az átlagos oktatásban, az átlagos tanításban: a SZÜNET.
Amint vissza kell ülni a padba, amint egy irányba kell figyelni, amint logikusan kellene gondolkodni, a továbbiakban a jobb agyféltekére nincs szükség, visszaáll a bal agyfélteke dominanciája, de ezzel meg azt érjük el, hogy konkrétan lezárjuk a gyerek elméjét a friss információk, és pláne a mélyebb összefüggések megértése előtt.
De ez nemcsak gyerekeknél van így, hanem mindenkinél, aki tanulni szeretne.
Bármit. Új szakmát, új készséget, nyelvet, szépírást, akármit.
Ha bal agyféltekével biflázunk, az a tudás csak pár hétig tart. Ha jobb agyféltekével tanulunk, akkor az a tudás még harminc-negyven év múlva is könnyedén előhozható. (Gondolj csak az első csókra… az is egy tanulási folyamat fontos mérföldköve, mégis emlékszel rá ;)).
Végtelenül vaskalaposan szűk látókörű a mai oktatás. Pedig könnyedén aktiválható a jobb agyfélteke, hogy a gyerekek évek múlva is tudják, amit aznap vettek.
Például elég őket kivinni a játszótérre, és ott tartani meg az órát, miközben kötelező számukra izegni-mozogni. Ha nincs játszótér, akkor a termet kell játszótérré alakítani, és hagyni kell, hogy az óra közben rajzolgathassanak, babzsákot morzsolgathassanak, azon a hatalmas nagy fittball-on gurigázzanak, vagy felvilágosultabb helyeken közben bordásfalon mászkálhassanak.
Ja, és közben ehessenek, ihassanak!
Az evés automatikusan bekapcsolja a jobb agyféltekét, mert a jobb agyfélteke érzi az ízeket, különbözteti meg a különböző fűszereket, ismeri fel az egyedi ízsémákat.
Szóval, ha ezt most egy tanár olvassa, akkor az az alap, hogy „hagyd enni a gyereket!” 🙂
Továbbá: hagyd mozogni, hagyd rajzolni, hagyd dudolászni, hagyd elrévedni, vidd ki a szabadba, engedd ÉLNI! És akkor mindent megtanul, amit tanítani akarsz neki. Még a szorzótáblát is :). Meg a waterloo-i csata dátumát is!
Felnőtteknél, akik nem 12-16 éven át akarnak valamit megtanulni, hanem sokkal gyorsabban szeretnének eredményekre jutni, teljesen át kell dolgozni a már megszokott tematikákat. Ne ülj hónapokat semmilyen iskolapadban! A lényeget kell megtapasztalnod, és utána magadat képezned, ha kérdésed van, azt feltenned a konzulensednek. Ez még programozásban is működik, hát akkor nyelvtanulásban, valamilyen új szakmában, kreatív írásban meg pláne!
Mi teszünk róla, hogy minden képzésből legyen jobb agyféltekés is. Már csak azt kell eldöntened, hogy mit akarsz kitanulni legközelebb!
Jobb agyféltekés kreatív írást itt tanulhatsz hatékonyan>>
Vidi Rita
Ui.: Ezt a cikket 2015-ben írtam, amikor még senki nem tiltakozott az oktatás minőségének leromlása miatt, de már akkor is nyilvánvaló volt az irány, hogy hová viszik a tanárok a gyerekeket. Gondolj csak bele: azokat a tanárokat szeretjük még 20-30 évvel később is, akik engedték kibontakozni az óráikon a jobb agyféltekéket! Az oktatásnak nem az a baja, hogy kevés a fizetés, meg központosítva vannak az intézmények. Hanem MINDEN a baja. Ja, és pardon, hadd szóljak már be: nem a tanár a jövő záloga, hanem a GYEREK. Gyerek nélkül nincs jövő. Tanár nélkül simán van. A jövőben is azokat a tanárokat fogják szeretni, akik az általam fent leírtakkal azonosulnak.
