Kreatív írás képzések könnyed és szelíd módszerrel

Címke: honlap

Ez fantasztikus – részt vettem a saját tréningemen

Minden tréningünk tematikáját úgy teszem össze, hogy az összes gyakorlatot kipróbálom én is jó előre, és alaposan kigondolom és kitesztelem, hogy mi következzen mi után, hogyan épüljön fel a teljes anyag. Aztán élesben teszteljük a résztvevőkkel, és ha finomításra van szükség, akkor a visszajelzéseik alapján korrigálunk picit. Nagy változtatásokra sosincs szükség. Lehet, hogy szerénytelennek tűnök, de azért a 13 éves minőségbiztosítós mivoltom megtanított rá, hogy milyen elsőre jót összehozni, hibamentesen dolgozni, a tökéletesre törekedni.

Igen ám, de egészen más trénerként, vagy épp a módszer kidolgozójaként végigdolgozni egy olyan két napot, mint amilyen a Kreatív Marketing- és Webszövegírás tréning például, és egészen más ott ülni résztvevőként a csapatban, és a másik „oldalról”, egy más minőségben megtapasztalni, hogy milyen végignyomni egy ilyen tréninget.

Az történt, hogy a február végi webszövegírás tréningen duplán vettem részt: egyfelől trénerként, másfelől pedig aktív résztvevőként. Egy új üzletágunk webes részét tettem össze ott a két nap alatt, de a helyzet az, hogy igazából ott találtam ki!

Persze a cél megvolt, hogy mit akarunk csinálni, de a tréning előtt még fogalmam sem volt, hogy mire épül majd a kommunikációnk, és az igazat megvallva, voltak hiányosságaim a témával kapcsolatban is, de az írás megint bebizonyította, hogy nemcsak arra jó, hogy közöld a mondanivalódat, vagy üzletet építs a neten, hanem arra is, hogy elmélyítse és rendszerezze a tudásodat a szakterülettel kapcsolatban, egy szóval: profivá tegyen (ja, ez két szó).

Tapasztalatok és vélemény

A tapasztalataim természetesen többrétűek. Az egyik legszembetűnőbb élményem az volt, hogy nevetve olvastam fel az írásaimat. Eleve jöttek a vicces fordulatok már írás közben is, de azon még én is meglepődtem, hogy milyen jó kedvem kerekedett a felolvasásnál.

Az, hogy könnyen ment az írás, nem is kérdés. Eleve nem esik nehezemre könnyen és sokat írni, de azért a kétszer húsz óra még nálam sem alap két napba sűrítve.

De ami a marketing-stratégiával és az oldal szakmai illetőségű mondanivalójával kapcsolatban létrejött ebben a két napban, azon még most is ámulok!

1.) Kiforrt a teljes marketing és értékesítési stratégia.

2.) Megszületett a márka.

3.) Kitaláltam a csalit, a csali feliratkozó oldalát teljes egészében elkészítettem, és a csali vázlata is készen van, kell még kb. egy nap, hogy teljes egészében megírjam (ez letölthető anyag lesz, plusz még egy meglepetés).

4.) Nyolc cikket írtam meg teljesen készre, egy cikk van, amelyikbe majd még képeket kell beilleszteni.

5.) Rengeteg külső segítséget kaptam résztvevőtársaimtól, ötletek és egyéb meglátások formájában.

6.) Összesen 41 cikkötletet gyűjtöttem össze, ami azóta is folyamatosan bővül.

7.) Úgy jöttem el a két nap végén, hogy egy álom elkezdett valósággá válni.

A véleményem az, hogy ha nem én találtam volna ki ezt a tréninget, most mocskosul irigy lennék :).

Továbbá az is a véleményem, hogy profiként is óriási előny az, ha két teljes napot arra szánhatunk, hogy az oldalunk stratégiáját kitaláljuk, megkreáljuk az értékesítési folyamatot, megírjunk egy csomó szöveget, amit aztán az Olvasók tárt karokkal fognak fogadni. Kezdőként meg gyakorlatilag bő egy hónapnyi munkával végezni lehet ez alatt a húsz óra alatt, ráadásul úgy, hogy közben folyamatosan van visszajelzés a munkánkról.
Ez fantasztikus!

Amit nem ad ez a tréning:

Nem ad technikai segítséget, és oldalbütykölési információkat. Megbizonyosodtam róla a saját bőrömön megtapasztalva, hogy ez így helyes, bár persze tudtam már én ezt, csak teljesen más belülről megélni a dolgok helyességét vagy helytelenségét. Ez a tréning – mint minden tréningünk –  egy kreatív folyamat, amiben a két nap során semmi keresnivalója pixeleknek, kódoknak, programozásnak, vagy egyéb technológiai kérdőjelek kiiktatásának.

Ez a két nap a nettó tartalomról, a szövegről, a mondanivalóról és a stratégiáról szól – ez utóbbiból indul a mondanivaló, és menet közben ezen nyugszik-, vagyis az üzlet atombiztos alapjairól.

Hogy mi volt az új üzlet, amin dolgoztam, és mi lesz az új oldal?
Hamarosan kiderül!
Addig is katt ide: webszövegírás tréning, ami még a profiknak is rengeteg pluszt ad, a kezdők pedig rögtön egy hónapnyi munkával végezhetnek>>

 

 

 

Adjuk el az első könyveket!

A magánkiadással, és a nyomtatást megelőző előkészületekkel kapcsolatos információk taglalása után most már kanyarodjunk ki a boxutcából a valódi nagypályára, és beszéljünk végre arról, hogyan fogod eladni a könyvedet!

Író születik tréning Budapesten>>
Író születik tréning vidéki helyszín>>
Marketing- és Webszövegírás>> 

Először is, az eladás nem akkor kezdődik, amikor már megérkezik a futár a csomagoddal, amiben a könyveid várják ölelő karjaidat.

Az eladási folyamatot jóval előbb el kell kezdeni megtervezni és kiépíteni, mert mikor már készen van a könyv fizikai formában is, akkor minek is lenne nálad túl hosszú ideig? Igazából te ilyenkor vetsz rájuk egy pillantást, lefotózod innen-onnan-amonnan, majd mehetnek is egyedileg csomagolva a postára, és onnan az olvasóikhoz.

A folyamat így néz ki, amikor szinte a nulláról egy könyveladó automata futószalagot akarsz létrehozni, ami a beindítása után maximum karbantartásként kér emberi erőt:

Pénzből könyvet, könyvből pénzt

Pénzből könyvet, könyvből pénzt

1.)    Amint készen van a kézirat, át kell konvertálni .pdf, .epub, .mobi formátumba! Ezek a verziók olvashatók a leggyakrabban használt e-könyv olvasókon, és a táblagépeken. (Közben lektorálhatják és tördelhetik a könyvedet a fizikai megjelenéshez, és közben csinálhatod a facebook rajongói oldalt is a könyvhöz!)

2.)    Kell egy domain név és egy tárhely a könyv értékesítéséhez, mind a digitális, mind a nyomtatott verzióhoz. (Tárhelyszolgáltató: megacp.com)

3.)    Az oldal működéséhez kell egy úgynevezett motor és egy sablon. Te most itt, ezen az oldalon a sablont látod, és magát a tartalmat (szöveg), de nem a sablon a lényeges, mert ez percek alatt változtatható, hanem mögötte a rendszer, a technológia. Ezt úgy hívják, hogy wordpress, ingyenes, és a tárhelyszolgáltató – amit ajánlottam a 2-es pontban – rendszerében kb. egy gombnyomással feltelepíthető a tárhelyre). (Ha meg akarsz tanulni wordpress-ül, akkor wp-suli.hu)

4.)    Meg kell írnod – vagy íratnod – egy olyan oldalt a weboldalra, ami eladja a könyvedet, egyelőre digitális verzióban. A digitális verzió kb. 1000-1200 forinttal olcsóbb lehet, mint a nyomtatott könyv ára, hiszen ezt nem kell postán küldözgetni.

5.)    Az értékesítési oldal felépítését nem bízhatod a véletlenre, itt tudod megtanulni, hogyan kell ezt csinálni: Marketing- és Webszövegírás Tréning>>

6.)    Tudomásul kell venned – ha nem tudod fejben tartani, írd ki magadnak egy jól látható helyre -, hogy te most egy értékesítési rendszert építesz ki. Olyan rendszert, amitől még egy profi marketinges is megnyalná a tíz ujját! Ehhez a rendszerhez szükséged lesz egy hírlevél küldő rendszerre, mert a megrendelések után automatizálni kell a levélküldést már az első pillanattól, hiszen ha nem tennél így, akkor kb. 10 vevő után már utálnád az egészet, és nem tudnád követni, hogy ki mikor rendelt, mikor fizetett, milyen verziót rendelt, kinek kell dedikálnod, kinek nem, stb.

7.)    A digitális verzió eladásában mi is tudunk segíteni a kreativkonyvek.net oldalunkon. Olvasd el a szerződést, vedd fel velünk a kapcsolatot, és lehet, hogy az első olvasókat mi szállítjuk majd neked!

8.)    Készen van a megrendelő oldal, készen van az oldallal és a megrendelésekkel összekötött levélküldő rendszer is, ami a legfőbb értékesítési munkatársad lesz (évi kb. 20-30 ezer forintért!), most már csak a vevők kellenek.

9.)    És a vállalkozás? – kérdezhetnéd. Nos, KATA adózású egyéni vállalkozáson kívül ne nagyon vágj bele semmibe! Beszélj egy könyvelővel, hogy mit tud ez a vállalkozási forma, mik a hátrányai, előnyei. Röviden azt tudom neked elmondani, hogy ez a legkisebb kockázattal járó, és legkisebb befektetést igénylő vállalkozási forma ma Magyarországon, ráadásul az adózása is ennek a legkedvezőbb, mivel fix díjas. Ha van főállásod, akkor havi 25ezer az összes járulék és adóköltséged, ha nincs főállásod, akkor havi 50ezer forint az összes járulék és adókedvezményed. Bár a könyveladásnak 5% az ÁFA-tartalma, még véletlenül se legyél ÁFA-körös! Alanyi ÁFA-mentességet kell választani, ez évi 6 milliós bevételig választható. Járj utána, ez a legjobb vállalkozási forma kezdőknek!

10.)  Hol a legolcsóbb hirdetni, és egyébként hol érdemes hirdetni? Mivel a weboldaladdal akarsz eladni, nem a helyi újságban fogsz hirdetni (aminek amúgy is semmi értelme…). Két hirdetési csatorna javasolt, ha gyors eredményeket akarsz: Google Adwords és Facebook. Azért nagyon fontos facebook rajongói oldalt csinálnod – akár íróként magadnak, akár a könyvednek (de inkább magadnak!) -, mert az lesz a hirdetési felületed alapja. Ha nincs ilyen oldalad, akkor nem tudsz hirdetni! Mindkét felületen csinálnod kell egy hirdetői accountot, és elkezdheted az oldalt, amin az értékesítési szöveg és a megrendelő űrlap van, hirdetni.

11.) Ingyenes hirdetési lehetőségek: apróhirdetési portálok, facebook csoportok, ismerősökkel való megosztás, linkgyűjtő oldalakba beregisztrálni a weboldalad linkjét, stb.

12.) Hány darabot kell eladni? Kedvenc részed lesz majd ez a jövőben, a matekozás: a nyomtatott verzió kiadásához kell mondjuk neked 100ezer forint. A könyved digitális verziója teszem azt, 1990,- forintba kerül. Hány darabot kell eladnod ahhoz, hogy összejöjjön a 100ezer forint, amit majd beforgathatsz borítótervezésbe és könyvnyomtatásba? 100000/1990=50 elektronikus példány. Oké, hogy maradjon a marketingre is, legyen 60 eladott példány. Ez szerinted lehetetlen küldetés?
Aztán, amikor készen lesz a könyved nyomtatott verziója, akkor is mehet tovább a digitális verzió értékesítése, így rögtön két terméked lesz! Egy olcsóbb a geek-eknek, meg egy drágább a könyvimádóknak. Mennyi pénzt szeretnél ezzel keresni évente? Szerintem egy könyvvel 1,5-2 millió forintot reális tervezni éves bevételnek. Ennek körülbelül a fele lesz haszon. Évi 750ezer-1 millió forint nettóban (nem adózik, mert ez a vállalkozói éned pénze, tehát nincs szja, nincs tb járulék, azt letudtad már a havi 25-50ezer forintos fix díjjal! Kezded már érteni???) Azért erre ne mondja nekem senki, hogy rossz üzlet!

13.) Van két terméked – egy könyv két verzióban -, eladtál már pár darabot, mi a következő feladat? Folyamatosan biztosítani az eladások megfelelő volumenét. A rendszer működik, biztos lábakon áll, már csak annyi a teendő, hogy folyamatosan be kell terelni a rendszerbe az embereket. Hogyan? Az 5.5 órás videóban erről is szó van!

A szegény művészlelkeket alapvetően ez a 13 lépés választja el a gazdag művészlelkektől!

Ezt a gondolatot kell kitűznöd valahova jól látható helyre, a jobb agyféltekédbe 😉

A következő alkalommal a PR-ról írok!

Addig is, kreatív folyamattervezést kívánok!

Vidi Rita

Író születik tréning Budapesten>>
Író születik tréning vidéki helyszín>>
Marketing- és Webszövegírás>>

 

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén