Kreatív írás képzések könnyed és szelíd módszerrel

Jobb agyféltekés tanulás

Mióta a poroszos oktatás teret nyert a világban, azóta bizonyosan tudjuk, hogy akár még bal agyféltekével is lehet tanulni. De az, aki már túlvan az iskolapad koptatásán, nagyon pontosan tudja azt is, hogy emlékezni nem olyan tananyagokra szoktunk, amiket be kellett bifláznunk – pl. évszámok -, és nem is olyanokra, amikben csak számok és betűkódok alapján kellett volna valamit dekódolni – két ismeretlenes egyenleg megoldó-képletének használata -, hanem olyan iskolai élményeink jönnek elő, amiknek érzelmi töltete volt.

Például, mikor lebőgtünk egy fontos felelésnél.

Vagy, mikor Pisti rajzszöget tett Gyuri székére, és az egész osztály lélegzetvisszafojtva várta a következményeket.

Vagy, mikor az aktuális legnagyobb szerelmünk tarkóját csodáltuk heteken át, mert előttünk ült a padban…

Hogy mit tanultunk akkoriban? Senki nem emlékszik már. Mert akkor is teret nyert a jobb agyfélteke a ballal szemben.

Az a gond a bal agyféltekés tanulással, hogy igencsak korlátos. Oktatástudósok százai vitatkoznak arról, hogy mennyire fontos a tanulásban a motiváltság, de az ügyben teljes tévúton vannak, hogy mi fogja beindítani a szükséges motivációt. Mert ugyan sok minden beindítja, de csak kevés iskolában járnak a jó nyomon.

A bal agyfélteke nagyon okos, de végesek a határai. Ő maga azt gondolja magáról, hogy a világban egy kis porszem, egy kis fogaskerék, és folyamatosan azon dolgozik, hogy ennek a szerepnek megfeleljen.

Ezzel szemben a jobb agyfélteke úgy vélekedik a világról, hogy a világ Ő MAGA. Ebből kifolyólag korlátai nincsenek, végtelen mennyiségű – és igen sokféle minőségű – információt képes befogadni.

Csakhogy, a jobb agyfélteke, kis kivételektől eltekintve, pont az iskolában való időeltöltés idején alszik. Mert ott erőltetve van a bal agyfélteke dominanciája, és azzal bizony a jobb nem szállhat harcba. Vagyis de: szünetekben.

Miért mosolyognak többet a gyerekek szünetben? Nemcsak az időleges szabadság miatt, és nemcsak azért, mert órán rájuk szólnak, hogy „ne vigyorogj, nem cirkuszban vagy”, hanem azért, mert a bal agyfélteke olyannyira fáradt már az óra végére, hogy egy kisiskolás esetében – de még ifjoncoknál is igen gyakori ez – óhatatlanul is lekapcsol, teljes teret engedve a jobb agyféltekének.

Ráadásul, mikor a gyerekek kiszabadulnak a teremből, a térbeli tájékozódás is erőteljesen bekapcsol, vele együtt ismét csak a jobb agyfélteke jut feladathoz és lehetőséghez. Tehát, akinek a bal agyféltekéje bírta volna még az iramot, szerencsére ő is átkapcsol jobbos állapotba – ha nem így lenne, akkor a következő órán teljesen kifeküdne csóri bal agyfélteke…

Tehát egyetlen jó dolog van az átlagos iskolákban, az átlagos oktatásban, az átlagos tanításban: a SZÜNET.

Amint vissza kell ülni a padba, amint egy irányba kell figyelni, amint logikusan kellene gondolkodni, a továbbiakban a jobb agyféltekére nincs szükség, visszaáll a bal agyfélteke dominanciája, de ezzel meg azt érjük el, hogy konkrétan lezárjuk a gyerek elméjét a friss információk, és pláne a mélyebb összefüggések megértése előtt.

De ez nemcsak gyerekeknél van így, hanem mindenkinél, aki tanulni szeretne.

Bármit. Új szakmát, új készséget, nyelvet, szépírást, akármit.

Ha bal agyféltekével biflázunk, az a tudás csak pár hétig tart. Ha jobb agyféltekével tanulunk, akkor az a tudás még harminc-negyven év múlva is könnyedén előhozható. (Gondolj csak az első csókra… az is egy tanulási folyamat fontos mérföldköve, mégis emlékszel rá ;)).

Végtelenül vaskalaposan szűk látókörű a mai oktatás. Pedig könnyedén aktiválható a jobb agyfélteke, hogy a gyerekek évek múlva is tudják, amit aznap vettek.

Például elég őket kivinni a játszótérre, és ott tartani meg az órát, miközben kötelező számukra izegni-mozogni. Ha nincs játszótér, akkor a termet kell játszótérré alakítani, és hagyni kell, hogy az óra közben rajzolgathassanak, babzsákot morzsolgathassanak, azon a hatalmas nagy fittball-on gurigázzanak, vagy felvilágosultabb helyeken közben bordásfalon mászkálhassanak.

Ja, és közben ehessenek, ihassanak!

Az evés automatikusan bekapcsolja a jobb agyféltekét, mert a jobb agyfélteke érzi az ízeket, különbözteti meg a különböző fűszereket, ismeri fel az egyedi ízsémákat.

Szóval, ha ezt most egy tanár olvassa, akkor az az alap, hogy „hagyd enni a gyereket!” 🙂

Továbbá: hagyd mozogni, hagyd rajzolni, hagyd dudolászni, hagyd elrévedni, vidd ki a szabadba, engedd ÉLNI! És akkor mindent megtanul, amit tanítani akarsz neki. Még a szorzótáblát is :). Meg a waterloo-i csata dátumát is!

Felnőtteknél, akik nem 12-16 éven át akarnak valamit megtanulni, hanem sokkal gyorsabban szeretnének eredményekre jutni, teljesen át kell dolgozni a már megszokott tematikákat. Ne ülj hónapokat semmilyen iskolapadban! A lényeget kell megtapasztalnod, és utána magadat képezned, ha kérdésed van, azt feltenned a konzulensednek. Ez még programozásban is működik, hát akkor nyelvtanulásban, valamilyen új szakmában, kreatív írásban meg pláne!

Mi teszünk róla, hogy minden képzésből legyen jobb agyféltekés is. Már csak azt kell eldöntened, hogy mit akarsz kitanulni legközelebb!

Jobb agyféltekés kreatív írást itt tanulhatsz hatékonyan>>

Vidi Rita

Ui.: Ezt a cikket 2015-ben írtam, amikor még senki nem tiltakozott az oktatás minőségének leromlása miatt, de már akkor is nyilvánvaló volt az irány, hogy hová viszik a tanárok a gyerekeket. Gondolj csak bele: azokat a tanárokat szeretjük még 20-30 évvel később is, akik engedték kibontakozni az óráikon a jobb agyféltekéket! Az oktatásnak nem az a baja, hogy kevés a fizetés, meg központosítva vannak az intézmények. Hanem MINDEN a baja. Ja, és pardon, hadd szóljak már be: nem a tanár a jövő záloga, hanem a GYEREK. Gyerek nélkül nincs jövő. Tanár nélkül simán van. A jövőben is azokat a tanárokat fogják szeretni, akik az általam fent leírtakkal azonosulnak. 

Előző

Tördelési kisokos, lelkes amatőröknek

Következő

5 kreatív írásgyakorlat

  1. Drága Rita, zseniálisan megfogalmaztad azt, ami évtizedek óta kavarog a jobb agyféltekémben.
    De nálam nem találta meg a kiutat. 🙂

  2. Kedves Rita!

    Voltam nálad jobb agyféltekés írás tanfolyamon. Bár még mindig nem szántam rá magam az írásra -tanuláshoz sikerrel használom a módszert. És ami késik, nem múlik!

    Nagyon érdekel az oktatóvideót, amit újonnan tettél fel ebben a témában.
    Pont ez az, ami nekem kell, mert nincs időm olvasni, hallgatni viszont annál inkább- pl. vasalás-takarítás közben.
    Mit kell tennem, hogy hozzáférjek és meg tudjam hallgatni?

    A nevem szerepel már, így nem enged regisztrálni -de nem indítja el a videót.

    A tréner-képzés is érdekel, csak még dolgozom azon, hogy hogyan férne bele a naptáramba.

    Minden jókat neked!

    üdv., Hilda

  3. Gyöngyi

    Köszönöm.

  4. Kedves Rita!

    Pont érintett vagyok az oktatás kérdésében. Most biztosan mindenki felhördül, hogy persze, mert a „hülye” tanár. Ha ezt gondolják, hát tegyék csak! De szeretnék reagálni pár pontra
    1. Hagyjuk a gyereket játék közbe enni? – Oké! Véletlenül pont ismerem azt a családot, ahol pár éve az ebédlőből iskola felé haladó gyereke egy kiflit majszolgatva ugrándozott a sorban, félrenyelt, és ott helyben, mindenféle újraélesztési kísérlet ellenére meghalt. Mondhatjuk azt, hogy ezerből egy- de a tanárt elbocsátották azért, mert megállították a felelősségét abban, hogy hagyta az asztaltól felállva a gyereket enni, és örüljön, hogy nem kell börtönbe mennie gondatlanságból elkövetett emberölésért. Továbbá én magam is alkalmaztam a Heimlich féle műfogást egy olyan gyereknél három gyereknél is, egyszer az ebédlóasztalnál, kétszer szabadfoglalkozás keretében, amikor felhívtuk a figyelmüket arra, hogy lehetőleg ne egyenek amikor játszanak. Ha ilyen szigorú rend mellett ilyen gyakoriak a légúttal kapcsolatos balesetek, akkor talán érthető, miért nem esznek a gyerekek játék közben. Nem hiszem, hogy jó lenne, ha sorra hívnák a szülőket, hogy a gyerekünk a jobb agyféltekéje fejlesztése közben megfulladt.
    2. A jobb és a bal agyfélteke akkor jó, ha egyenlő mértékben fejlődik, ha az egyik elnyomja a másikat, akkor valamilyen hiányosság alakul ki. Láttam én már olyan gyereket, akit hagytak volna szabadon játszani és rajzolni, mégsem tette, meg láttam olyat is, akit nem hagytak, és mégis 7 évesen minden fejlesztés nélkül térben ábrázolt! A tapasztalás és élmény útján tanulást nem helyettesítheti semmi, de a szorzótáblától az ábécén át rengeteg olyan dolgot tudnék mondani, ami nem tanítható meg a bal agyfélteke nélkül és szükségünk van rá egész életünkben.
    3 A pályám legelején én is annak a híve voltam, hogy legyünk minél inkább szabadelvűek, nevessünk sokat, minél több dolgot csináljon a gyerek magától, érdeklődésének és kedvének megfelelően, azonban ez 10ből egy gyereknél vezet eredményre. Igen, van olyan gyerek, akinek belső motivációja és esze van, így nincs szüksége, (de nem árt neki) a hagyományos oktatásra. A maradék 9 gyereket csak foglalkozások, feladatok útján tudunk megtanítani bármire is, például kreatívan gondolkodni is.
    4. És van minden csoportban legalább egy, de kevésbé ideális esetben akár 4-6 olyan gyerek, aki nem tud játszani, vagy valamilyen zavar következtében nem képes levezetni az energiáit játékkal. Ezek a gyerekek szabadfoglalkozás esetén nem csak nem találják fel magukat, de sok esetben romboló hatással vannak a közösségre, bántják a gyerekeket és kárt okoznak a berendezési tárgyakban. Ezeket a cselekedetekre a minél több játékos feladat, sportfoglalkozás és minél kevesebb szabadfoglalkozás bizonyítottan, és tapasztalatból is mondhatom, hogy megoldást jelent.
    Az eddigi tapasztalataim alapján azok a gyerekek, akik foglalkozásokon, fejlesztéseken vesznek részt, le vannak kötve, és minden részképességük a helyükre van rakva, sokkal eredményesebbek a jobb agyféltekét igénylő momentumokban is, mint azok, akik szabadon nőnek fel, mint a gaz a kertben, és kedvükre fejleszthették a jobb agyféltekéjüket.
    Nem szeretnék ebből sem etikai, sem elvi, sem politikai, sem szakmai kérdést csinálni, mindössze szeretném elérni, hogy ne csak szeletekben tájékozódjunk valamiről, ne alkossunk valamilyen véleményt, ha nem értünk hozzá, és főképp ne ítélkezzünk! Azok a szülők, akiknek nem felel meg a hagyományos oktatás, azoknak ott vannak a méregdrága magániskolák, ahol biztosan rengeteg pénzért kedvesen mosolyognak a gyerekre egész nap, bármit tesz vagy éppen nem tesz. Mindenkinek joga és lehetősége ezekbe az iskolába járatni a porontyait, és a hagyományos, bevált, eredményes iskolákat békén hagyni, nem bírálni, és lehetőleg nem minősíteni. Akinek egyéb ötlete van az oktatásra dolgozzon ki egy saját pedagógiai programot és nyisson egy magániskolát, ne mások munkáját degradálja! A szívét, lelkét és KREATIVITÁSÁT bele teszi egy átlagos tanár, hogy az óráit, foglalkozásait minél színesebbé tegye olyan túlterheltség és irreális ellenőrzések mellett, éhbérért, hogy azt épeszű ember csak hivatástudatból, meggyőződésből tudja csinálni, és utána úton útfélen ilyen degradáló megjegyzéseket kap.
    Kívánom, hogy az ön munkáját senki ne bírálja ilyen élesen, mint ahogy ön tette az enyémmel, mert ezt az érzést nem kívánom senkinek!
    Köszönöm!

    • vidirita

      Kedves Ajándék!
      Köszönöm szépen a tartalmas hozzászólást és az őszinteséget! Válaszolnék akkor sorban:

      1.) Az Ön által említett fulladásos halálesettel egyidejűleg – azokban a napokban – az otthonában is megfulladt egy kisfiú, evés közben. Remélem, nem gondolja, hogy azt a következtetést kell ebből levonni, hogy otthon sem ehetnek a gyerekek. (Akkoriban sokat cikkeztek erről a két borzalmasan egybeeső, szomorú esetről, és mint anya én mindkettőt átéreztem.)

      Nyilván az általam felvetett dolgokat nem holnaptól várom el az iskolákban – sőt, el sem várom, csak a lehetséges célt mutattam meg -, de ha van egy irány, akkor aköré lehet igazodni hosszú távon. Mindenre van és lehet megoldás, ha támogatni akarjuk, hogy a gyerekek egyenek, ha megéheznek, akkor azt meg lehet oldani, ahogy megoldják a nem tudom én hányszázezer családban az országban, meg a milliárdos nagyságrendű családokban világszerte.
      Balesetek pedig sajnos mindig, mindenhol vannak, a felelősséget meg nem én lőcsöltem rá az érintett pedagógusra, ezért ne az én felvetésemnél szíveskedjék ennek visszásságát kiemelni, illetve ennyivel megelégedni, hanem mondjuk az igazgatónál, tankerületi igazgatónál, KLIKnél, meg bárhol, ahol ez – vagy ilyen – ügyben döntésképes emberek vannak.

      2.) Igen, így van, csak éppen azt szíveskedik kifelejteni a dologból, hogy már az óvodában is módszeresen kiiktatják a jobb agyféltekét, és rászólnak a gyerekre, hogy „azt nem úgy KELL rajzolni”, és az, ha ez mégsem történik meg, az körülbelül az isteni csodával határos. Én csak az iskolánkba járó kb. 200 gyerek 400 szülőjének elmondásaira tudok hagyatkozni, nyilván Önnek, mint pedagógusnak jóval nagyobb a látóköre ebben a tekintetben is, bár a mi iskolánkba az ország minden részéről járnak gyerekek, sőt, a világ minden részéből, így talán az én tapasztalataim globálisabbak :).
      Az, amit Ön példaként felhozott, pont azt bizonyítja, hogy a jobb agyfélteke, ha nem nyomják el, mikre képes. Vannak gyerekek, akik nem jobb agyféltekések igazából, hanem egyszerűen nem hagyják, hogy bárki elnyomja bennük az ősi és alapvető késztetést. 10-ből 9 gyerek – ahogy a következő pontban kiszámolta – sajnos HAGYJA!

      3.) A probléma nem az órán dől el, hanem már a törvényekkel. Nem lehet azt várni, hogy ugyanazt az anyagot, ugynazzal a ritmussal, ugyanazzal a számonkérési metodikával majd jobb agyféltekésen oktatjuk. Először a törvényeket – és rendeleteket – , majd a tananyagot, a ritmust, és az egész szemléletet kellene megváltoztatni – természetesen a pedagógusoknak, nem nekem – és aztán lehet azt a gyerekek elé tenni. (Lásd finn példa.)

      4.) Egy jobb agyféltekés közösségben a differenciálás automatikusan működhet, anélkül, hogy közben azon kellene stresszelni, hogy „jaj, nincs erre idő, haladni kell az anyaggal”. Azt gondolom, hogy egy pedagógusnak meg kellene hallania a hozzám hasonlóktól érkező hangokat, mert nem azt mondjuk, hogy márpedig a tanár reformálja meg az egész oktatást, és nem is azért mondjuk, hogy több dolguk legyen, hanem azért, hogy mindenki boldog és elégedett legyen.
      Nem az osztálytermektől bűzlik a hal, hanem úgy, ahogy az szokott lenni: a fejétől.
      De ha alulról nem kezd el építkezni valami, akkor soha nem lesz változás, márpedig manapság a pedagógusok szakszervezete sem épp boldog.
      Nem Önt kritizáltam kedve Ajándék, hanem az OKTATÁST. Ha Ön egyenértékűnek érzi magát az egész oktatással, akkor nyilván az Ön inge, és magára kell vennie, de szerintem ez túlmutat bármilyen pedagóguson.
      A jobb agyféltekés tanítás erről szól, amit a cikkben írtam. Az oktatás reformja egy másik dolog.

      Ráadásul a jobb agyféltekés oktatást kérem, ne mossa össze a szabadon tanulással – vagy nem tanulással -, mert a kettő egyáltalán nem ugyanaz! Megértem, hogy a gazszerű növekedéssel ellenérzései vannak, egyetértünk ebben.
      A jobb agyféltekés oktatás egy különleges – és még újszerű – dolog, és egyáltalán nem arról szól, hogy kicsapjuk a gyereket – vagy épp a felnőttet -, hadd rohangásszon kinn a természetben, aztán majd lesz belőle valami.
      Majd egy következő cikkben írok erről, mert én magam nem gondoltam arra, hogy ez a két különböző dolog összemosható, de ezek szerint igen.

      Egyébként pedig, mivel épp egy magániskola fenntartó alapítványának elnöke is vagyok, és a miénk pont nem méregdrága iskolák közé tartozik, sőt… azt a pontot nem venném magamra, hogy nem értek hozzá, és csak szeletekből tájékozódom… Az oktatás is olyan, mint a foci, meg a politika: mindenki úgy érzi, hogy ért hozzá, de vannak, akik tényleg, még ha nem is úgy néznek ki… 🙂

      Elnézést kérek, hogy ha megbántottam, de mivel úgy tudom, hogy NEM Szabó Ajándéknak lett címezve a cikk, úgy gondolom, hogy felesleges ennyire önmagára vennie, de ez az Ön döntése, tiszteletben tartom.

  5. Huszár Teodóra

    Kedves Rita,

    Érdekes amiket írtál. Csak az a kár, hogy eddig még nem találkoztam jobb agyféltekés angol tanfolyammal. Rajtam egyedül ezt tudna szerintem segíteni, mert nulla nyelvérzékem van, bár biztos nem is voltam elég szorgalmas a 4-5 nyelvtanfolyamon amivel próbálkoztam eddig.

    További szép napot Dór

    • vidirita

      Ami késik, az nem múlik Teodóra 🙂 Lesz majd ilyen képzés is!

  6. Ancsito

    Kedves Rita!

    Mint jobb agyféltekés szimpatizáns kerültem az oldaladra és rögtön ebbe a párbeszédbe botlottam, amiben Ajándékkal eszmét cseréltetek.
    Nagyon kikívánkozik belőlem egy történet.
    A fiam első osztályos volt – ennek 15 éve – amikor az osztályfőnöke elküldte magyar versenyre. Nem értettem, hogy miért, bár tudtam, hogy jó fejű gyerek, már javában az óvodában ismerte az abc-t, de azt egyáltalán nem, hogy már tudja az „j” és „ly” használatát, márpedig ilyen feladatok voltak a versenyen. Be kellett írni a helyeset. Továbbá régi szakma nevek mai megfelelői (cipész-suszter stb.). Közmondások, szólások kiegészítése és még sok egyéb. 1.osztályos verseny! Amikor a bérelt buszon utaztunk – csak a versenyen induló gyerekek és szülők – feltűnt egy másodikat kisfiú.
    Nem beszélt senkivel és a szülei sem voltak ott. Nagyon sajnáltam és sokáig néztem, ahogy bámul az ablakon kifelé. Majd érdeklődtem a minket kísérő tanárokról, hogy mit lehet róla tudni, miért olyan szomorú és egyáltalán miért nem kísérte el senki. Elmondták, „ő ilyen”, órán is ha gondol egyet kimegy, majd visszamegy, ha olyanja volt, tíz perc alatt írta meg a dolgozatot és úgy ment ki, órán az utolsó padba ült és rajzolt, azt az érzetet és felháborodást keltve, hogy nem figyel, nem érdekli….Szóval azt mondták, ő fura és idegesítő ezzel a magatartással, viszont semmit nem tudtak vele csinálni, mert kitűnő tanuló volt. Miután a tanárok egy emberként voltak ez ellen felháborodva, mindent elkövettek azért, hogy elküldjék speciális iskolába, mindenféle indokkal: magatartási zavarok, beilleszkedési problémák, koncentráció zavarai és sorolhatnám. Majd, szerencsére az igazgató tudomást szerzett róla és leállította a „projektet”.
    Ma már én is tudom. Semmi gond nem volt vele, egyszerűen átszellemült, az alfa szintjét használta, amit belőle akkor még nem lehetett kinevelni. Azt pedig csak úgy érhette el, ha kizárt minden zavaró körülményt. Mindenki másnál jobban figyelt a látszat ellenére is, itta a tanárok szavait. Soha nem látták tanulni, de soha nem tudták „kicsinálni”, bármilyen hirtelen dolgozattal akarták leleplezni, hogy ő bizony nem figyel, mindig megírta hibátlanra. Vagy 2 pontot vesztett. Végül beletörődtek a tanárok, hogy „ő ilyen”. Persze nem maguktól, kellett hozzá az igazgató. Nekem tanulságos volt és évekig nem tudtam, mi lehetett vele. És megvilágosodtam. Költözésünk miatt szem elől vesztettem a fiút, de amíg tudtam, figyelemmel kísértem. És csodáltam a képességéért. Mindamellett a mai napig összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ezért a tudásáért milyen kirekesztésben volt része. Örülök annak, hogy ma már nem lenne olyan helyzetben, hogy kakukktojásnak nézik.

    Sok sikert kívánok a további munkájához!

    • vidirita

      Ancsito, köszönöm, hogy megosztottad velünk a történetet <3

Hozzászólás a(z) vidirita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén